70 Best Egyiptomi istenek images | Egyiptom, Isten, Egyiptomi mitológia
Bastet: Öröm és a vigasság istennője. Sekhmet: Az oroszlán fejű istennő, a gyógyítás úrnője, ugyanakkor félelmetes pusztító istennő is. Aktív, harcos női tüzes lény, a legyőzhetetlen, oltalmazó hatalom. Nefertum: Az illatok és az aromaterápia istennője. Bész: A bajtól megóvó istenség, a család oltalmazója.. Az egyiptomiak azt tartották, hogy Bész elúzi a gonosz szellemeket, megkönnyíti a szülést. Törpe alakban, görbe lábbal, széles, szakállas, ijesztően torz arccal, tol- vagy levéltiarával a fején ábrázolták Ré: A világ ura és teremtője, ő a napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene. Történelme során több istennel is egybeolvadt: Hórusszal, Amonnal és Atummal. Hatásköre az égre, a földre és az alvilágra is kiterjedt. A fáraó isteni atyjának is tekintették. Általában napkorongként ábrázolják, amit egy ureusz ( egy kobra jelkép) vesz körül védelmezően, vagy kos-sólyom-vagy szkarabeuszfejű emberként is. Gyakran kiterjesztett szárnyai is voltak. Ré naponta végighaladt az ég óceánján egyik horizonttól a másikig Mandzset nevű bárkájával.
Az ősi egyiptomi hagyományokban leginkább tisztelt istenségeket aligha lehetne pontosan megszámolni. Létszámuk egyes becslések szerint több mint kétezerre rúg. Most mégis kiragadok néhányat közülük, akiket egészen biztosan ismertek és univerzálisan tiszteltek az ókori Egyiptomban úgy, mint az Egyetlen Teremtő valamelyik megnyilvánulását. Sokakat a mai napig is megzavar a többistenhit. Főként azért, mert ők vagy nem hisznek semmiféle istenségben, vagy mert szigorúan egyistenhívők. Megnyugtatok mindenki, hogy az egyiptomiak egyetlen Teremtőt tiszteltek. A népes panteon képzete abból a tényből fakad, hogy ők tőlünk sokkal jobban ismerték a teremtés megannyi létfokán álló lényeket, akik sokszor testet is öltöttek közöttük. Ők voltak az égből jött istenek. Aki pedig azt állítja, hogy Egyiptom sokistenhívő volt, az keresse meg és vizsgálja meg alaposabban azt a szót, amely az istent jelenti, mert eredetileg az "isten" és "istennő" nem pontos fordítás, ráadásul lényegesen mást értettek alatta, mint amire mi manapság gondolunk.