Remélem, a rokonszenves idős úrnak sikerült meggyökereztetnie az elvitt kis ágakat. ) Az ördögcérnának és farkas bogyónak is nevezett gojit ( Lycium barbarum) Kínában, Mongóliában és Tibetben már régóta ismerik, és a hagyományos népi gyógyászat sikeresen alkalmazza erősítő roborálásra, de ajánlják tápanyagként is. Orvosi használatát először Kínában írták le, az i. u. az első században. Azért ették, hogy meghosszabbítsa az életet. A legenda szerint egy gyógyfüves, aki goji bogyót fogyasztott egyéb gyógynövényekkel kombinálva, 252 évig élt. Gyógyászati célokra a gyökér kérgét és a növény gyümölcsét használják fel. A goji bogyókat többféleképpen fogyaszthatják, nyersen, teába áztatva, levesbe főzve, vagy kompótba keverve. Az utóbbi időben felkeltette a nyugati orvosok érdeklődését is, a gyógyhatásával kapcsolatban különböző területeken folynak tudományos kutatások. Arra keresik a választ, hogy a goji bogyót rendszeresen fogyasztó ázsiai emberek szervezete valóban e gyümölcsnek köszönhetően áll ellen szívósan a betegségeknek, és ennek tulajdoníthatóan élnek meglehetősen hosszú életet.
Tartsuk a területet szárazon! A seb gyors és zavartalan gyógyulását azzal segíthetjük elő, ha tisztán és szárazon tartjuk a területet, mivel a csonkot borító varr véd a kórokozóktól, és ha víz éri, akkor az felpuhulhat, ezáltal veszít védő funkciójából. Ezért lehetőség szerint a csonkot az első napokban ne érje víz. Fontos, hogy minden tisztába tételnél a csonkot és a körülötte lévő területet alkohol és steril vatta vagy fültisztító pálcika segítségével kitöröljük, minden törléshez új vattakorongot/ pálcikát használjunk! Mit használjuk a kezeléshez? 70%-os sima vagy szaliciles alkoholt, melyet a gyógyszertárban lehet beszerezni. Ezt, mivel receptköteles, még vagy a szülészeti intézményben kapja meg az anya, vagy a házi gyermekorvos az első látogatásakor írja fel. Egyéb alkohol tartalmú készítmény nem alkalmas a csonk kezelésére. Egyre inkább elterjedőben van az Octenisept használata, amely hatóanyagaként fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkező oktenidin-hidrokloridot/fenoxietanolt tartalmaz.
A beíratás leggyakoribb oka, hogy a kicsi 2 éves kora után az anyuka már csak a Gyermekgondozási Segélyre (GYES) jogosult, ami egy gyerek esetén 25650 forint. Például, ha az anyuka a szülést megelőzően 100 ezer forint nettó bért kapott, akkor a Gyermekgondozási Díj (GYED) összege – ami 2 éves korig jár – nagyjából 88 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a GYED megszűnése minimum 60 ezer forint kiesést jelent a példában szereplő családnak. Nyilván különböző mértékben, de minden kigyermekes életében okoz valamennyi bevételcsökkenést a GYED folyósítási időszakának vége. Emiatt a legtöbben kénytelenek visszatérni a munka világába, a gyerekfelügyeletet azonban meg kell oldani. A piszkos anyagiak Mivel nem kötelező, az ellátásért fizetni kell. A felügyeletért - a szülők jövedelmétől függően - napi 200-600 forintot kérnek. Ha átlagosan 22 munkanappal számolunk, a legalacsonyabb ár esetében 4400 forintba, a legnagyobb napi díjjal pedig 13200 forintba kerül a bölcsödei ellátás. Erre jön még az étkezés ára, ami átlagosan 400 forint naponta.
Exgyőri Ajánlom azoknak, akiket vonz egy majd' 300 éves gyönyörű épület bája, átlagos, korrekt 3 csillagos szállodai szolgáltatásokkal, kiváló helyen városnézéshez, kocsmázáshoz.
Az orvosok a következő tüneti kezeléseket ajánlják olyan esetekre, amikor a kiütésekhez nem társulnak egyéb, súlyos tünetek is (fejfájás, láz, gyengeség) Kortizon Enyhébb tünetek esetén megfelel valamely vény nélkül kapható kortizonos készítmény. Ha nagon viszketnek a kiütések, alkalmazzunk egyszázalékos hidrokortizon kenőcsöt. Ha az nem használ, receptre kapható, szteroid tartalmú krémra lesz szükségünk, amelyet három napig használunk, és mindig csak keveset. Ha a kiütések nem javulnak, mennyünk orvoshoz. Szódabikarbóna A szódabikarbónát kevés vízben keverjük ki, majd ezt kenjük a kiütésekre. Tehetjük a szódabikarbónát szobahőmérsékletű fürdővízbe is; ez kellemesen enyhíti a viszketést, azonban a kiütések okát nem szünteti meg, pedig az lenne a kezelés igazi célja. Zabpehely Próbáljuk ki, hogy a fürdővízhez apróra őrölt zabpelyhet adunk. Hatásosnak tartják a zabkivonatoldatot, valamint a zabtartalmú szappant is. Tea Teakivonattal bedörzsölhetjük a kiütéses bőrfelületet, vagy tehetünk rá erős, kihűlt teába mártott gézlapokat is.