Az elmúlt évek legnagyobb Apple durranása lehet. Legfrissebben azt lehet tudni róla, hogy a koronavírus miatt a vártnál jobban el fog húzódni a készülékek tömeggyártása. Ez azt jelenti, hogy az Apple hagyományos szeptemberi új telefon startja akár egy hónapot is csúszhat, de az egyelőre még nem biztos, hogy ez az új széria valamennyi tagját érinteni fogja. Ami igen valószínű, hogy a széria prémium darabjai októberben kerülnek ki a polcokra, míg az alapkészüléknél lehet esélye a szeptember végi megjelenésnek. Az Apple a hírek szerint szakít a vállalattól eddig megszokott sémával és nem a szokásos három, hanem négy modellel hozza ki az iPhone 12-t, bár ezek pontos neveit egyelőre nem ismerjük. Egyébként is szükségesnek tartjuk jelezni, hogy az új készülékeket érintő információk még nincsenek kőbe vésve, egy csomó minden változhat az őszi megjelenésig. Na, de nézzük, milyen pletykák, információk és hírek lengik körül a küszöbön álló új Apple felhozatalt. Azt már tudjuk, hogy két alap és két prémium modell szerepel az iPhone 12-es szériában.
Egy gyorsan elkészíthető, "gyúrós" összejövetelekre is tökéletes sós rágcsálnivaló! A karácsonyi édesség-hullám után igazi felüdülés lesz! Gyorsak, sósak, aprók, sajtosak, egészségesek! Hozzávalók: 200 g zabliszt vagy teljes kiőrlésű tönkölyliszt 200 g zsírszegény túró 50 g kókuszzsír fél csomag sütőpor 1 tojás + 1 enyhén felvert tojás a kenéshez 1 marék tetszés szerinti mag (például tökmag vagy lenmag) vagy zöldfűszer 100 g zsírszegényebb sajt (egy része a tésztába, a többi a tetejére! ) só, bors ízlés szerint Elkészítés: Elsőként elkeverjük a lisztet a sütőporral, majd a sajt és a plusz egy tojás kivételével a többi hozzávalót is összegyúrok. (Aki gondolja, az tehet egy kis reszelt sajtot is a tésztába! ) Folpackba csomagoljuk, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Ezután enyhén zablisztezett felületen körülbelül fél centi vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd rudakra vágjuk. Sütőpapírral vagy szilikonos lappal bélelt tepsibe tesszük őket, megkenjük a tetejüket felvert tojással, és megszórjuk a reszelt sajttal.