Egyik képviselőjük azt írta a reklamáló LMP-s politikusnak, hogy nyerjen ősszel választást, aztán az lesz a díszpolgár, akit ő akar. Többszöri jelölés után szerdán a XVI. kerületi képviselőtestület fideszes többsége újra elkaszálta Bálint György kertészmérnök, Bálint gazda díszpolgárságát, egységesen, tömbben szavazva – írta Facebook-oldalán Mizsei László kerületi LMP-s képviselő, aki a pártfegyelemnek tudja be a döntést. Hozzáteszi, hogy így volt ez a tavaly elhunyt Lantos Antal helytörténésszel is, "aki nagyon várta, hogy megkapja, de még halála után, posztumusz sem engedték". Ennél még érdekesebb az a hozzászólás, amit a szintén kerületi képviselő fidelitasos Vincze Ágnes fűzött Mizsei bejegyzéséhez: Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat. Ősszel nyerj többséggel az LMPvel választást és akkor majd az lesz a díszpolgár akit csak szeretnél.
"A tegnapi képviselő-testületi ülésen újra bebizonyosodott, hogy első a pártfegyelem, második a józan ész. Vagy harmadik, sokadik, a lényeg az, hogy a rektális izmok jól működjenek", írja a XVI. kerület LMP-s képviselője, Mizsei László a Facebookon, amit a vett észre. Mizsei amiatt borult ki, hogy "többszöri jelölés után a testület fideszes többsége ismét elkaszálta Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, ahogy eddig is, egységesen, tömbben szavazva". Mizsei hozzáteszi, hogy "Bálint gazda idén 100 éves. Megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben, míg ezek a percemberek emlékét elfújja a szél, kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt. Tőlük függetlenül nekem Bálint gazda az év XVI kerületi díszpolgára! " Bónusz: a poszt alatt egy helyi fideszes, Vincze Ágnes azt kommentelte a nyilvános poszt alá, hogy "Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat.
Csütörtökön kavart nagy vihart a XVI. kerületi képviselő-testület szavazása, ahol többszöri jelölés után az önkormányzat fideszes többsége ismét nem támogatta az idén 100 éves Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát. Az RTL Híradója … Olvass tovább...
Még tizenegy másik fővárosi fideszes is leszavazta a százéves Bálint György kertészmérnök, vagy ahogy az Ablak című műsor óta ismerjük, Bálint gazda díszpolgári címre való felterjesztését, de Vincze Ágnes még ennél is többet tett a hazáért. A cikk a hirdetés után folytatódik És tettével a nap hőse címet simán viszi, de azt is le kell írni ezek után, hogy kevés olyan egyenes, gerinces, értékei, hite, pártja stb. mellett szilárdan kiálló politikusról tudunk az elmúlt harminc évből, mint ő. A fővárosi XVI. kerület fideszes önkormányzati képviselőjének kiállása ugyanis ráadásul olyan ügyben történt, amelyben nem csak a magyar nép ellenségei, a baloldali és liberális választók, Soros György fizetési listáján szereplő gyík- és békaemberek fognak rá köpködni kígyót és békát, de ez a mérsékeltebb fideszes szavazóknak sem fogja elnyerni a tetszését. De nem ám! És szerintem ő ezzel tisztában is lehetett. És ennek ellenére is beleállt a vitába a Facebookon, ifj. Mizsei László LMP-s képviselőtársa oldalán, ahol a zöldpárti politikus egy fotót osztott meg a 12 engesztelhetetlen címmel, amelyen a Bálint gazda díszpolgárságára nemmel szavazó fideszesek láthatók.