Gyúrjuk össze, és vágjuk egy kisebb és egy nagyobb darabra (1/3:2/3). Formáljunk belőlük két lapos kerek korongot. Csomagoljuk folpack fóliába, és tegyük a hűtőbe egy órára. Kapcsoljuk be a sütőt 180˚C-ra (gázsütőnél 4-es fokozat). A töltelékhez a szilvát, a barackot, a felkockázott hámozott almát és a mazsolát tegyük egy lábasba. Öntsünk hozzá annyi vizet, hogy ellepje, és alacsony hőfokon pároljuk puhára (10-15 perc). Ezután öntsük le róla a felesleges folyadékot, majd tegyük vissza az edénybe a gyümölcsöket, és keverjük hozzá a mézet és a dió darabokat. Főzzük még öt percig, majd hagyjuk hűlni. A tésztáinkat vegyük ki a hűtőből, hagyjuk egy kicsit átmelegedni, majd lisztezett felületen, vagy fólia réteg között nyújtsuk ki a nagyobbik adag tésztát. Béleljünk ki vele egy 22 cm átmérőjű piteformát. A tölteléket kanalazzuk a tésztára, majd a maradék tésztát is nyújtsuk ki, hogy ebből elkészíthessük a pite rácsozatát. A kinyújtott tésztából vágjunk 1-1, 5 cm széles szalagokat és rácsszerűen helyezzük a töltelékre.
Jól lenyomkodjuk, a felesleges tésztát eltávolítjuk. A pitét 30 percre behűtjük. 5. A sütőt 210 °C-ra előmelegítjük. A tésztát a sütőben 30-35 percig sütjük. Kivesszük. 6. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, megkenjük vele a pite tetejét, és jól megszórjuk kristálycukorral, s 10 perc alatt aranybarnára sütjük. 7. A tortát tálcára tesszük, és eltávolítjuk a kapcsos tortaforma peremét. A tejszínt kemény habbá verjük, egy részét a pite közepén lévő nyílásba kanalazzuk. A maradék tejszínhabot külön tálaljuk.
Ment hozzá a cukor és egy egész tojás. A gép szépen összeállította a tésztát, 4-5 ek. hideg víz kellett még neki. Fóliába csomagoltam és hűtőbe tettem kb. 30 percre. A tésztát ezután 2 egyforma darabba vágtam, egyenként kinyújtottam kör alakúra, vékonyra. (Az egyik tészta fóliába csomagolva mehet a hűtőbe 1-2 napra, vagy akár a fagyasztóba is). Legjobb rögtön egy liszttel meghintett sütőpapíron nyújtani. Megkentem a kevés baracklekvárral, majd a közepére halmoztam a gyümölcsös tölteléket. A szélét visszahajtottam, majd azt is lekentem lekvárral és megszórtam szeletelt mandulával. A sütőpapír segítségével átemeltem a tepsire és 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt pirosra sütöttem. Langyosan egy gombóc vaníliafagyival mennyei édesség volt.
» Könnyű nyári gyümölcsös » Gyümölcsös barnarizskocka » Gyümölcsös joghurt álom » Gyümölcsös túrófelfújt » Gyümölcsös kocka » Gyümölcsös háromszög
Az angol téli ünnepek legkedveltebb ínyencsége a mince pie, amely egy aszalt gyümölcsökkel töltött tortácska. Az aszalt gyümölcsös pite elsősorban Halloween és Vízkereszt között népszerű, különösen a karácsonyi ünnepek alatt. A következő klasszikus recept egyszerűen elkészíthető, ha van kéznél aszalt gyümölcs lekvár.. Hozzávalók 10 dkg vaj vagy margarin 17 dkg liszt 1 ek kristálycukor 1 tojássárgája Aszalt gyümölcs lekvár Elkészítés A lisztet egy keverőtálba szitáljuk 1 csipetnyi sóval. A vajat kockázzuk, a liszthez adjunk, az ujjunkkal elmorzsáljuk. Hozzáadjuk a cukrot és tojássárgáját. Nagy kenőkéssel vagy fém spatulával átkeverjük a tésztát, majd folyamatosan belekeverünk 1-2 evőkanálnyi hideg vizet. A tésztából egy nagy gombócot formálunk, majd folpackba csomagolva a hűtőszekrényben pihentetjük kb 10-30 percig. Közben lemérjük egy muffin vagy pogácsa sütőforma átmérőjét és üregét, és keresünk egy ennek megfelelő átmérőjű tésztaszaggató formát, bögrét vagy poharat (ez kb 7-8 cm lesz).
Hiába ismerjük az ősz szépségeit, előnyeit a többi évszakhoz képest, azért minden évben összeszorul a szívünk így augusztus végén. Hiszen kinek van kedve elengedni a nyári szabadság, napsütés nyújtotta örömöt, felszabadultságot? Még szerencse, hogy a színes ősz rengeteg finom receptet tartogat számunkra. Közülük is itt van mindjárt egy, hogy nagyobb kendvvel vágjunk neki az előttünk álló hónapoknak! Pite aszalt gyümölcsökkel Amiket a tésztához feltétlenül be kell szerezned: 25 dkg liszt 15 dkg vaj 10 dkg cukor 2 db tojássárgája egy fél citrom lereszelt héja fél vaníliarúd kikapart belseje liszt a gyúráshoz margarin a forma kikenéséhez A gyümölcsös töltelékhez pedig ezt érdemes beszerezned: 10 dkg aszalt sárgabarack 5 dkg aszalt füge 5 dkg aszaltszilva 5 dkg aszalt vörösáfonya 5 dkg mogyoró 5 dkg dióbél 5 dkg mandula 9 dkg vaj 15 dkg méz 15 dkg cukor A tészta hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk, és dagasztógéppel jól összedolgozzuk. Lisztezett felületen még kézzel gyúrunk rajt, majd folpackba csomagoljuk, és egy órácskát hűvös helyen pihentetjük.
1. Egy kapcsos tortaformát (24 x 3 cm) kivajazunk. A gyümölcsös töltelékhez minden hozzávalóját nagy tálba tesszük, alaposan összekeverjük. 2. Az omlós tésztához a lisztet és a sót nagyobb tálba szitáljuk. A vajkockákat a liszttel összemorzsoljuk, mélyedést nyomunk bele. Beleöntjük a tojást, a vaníliaaromát és 2 teáskanál vizet, majd tésztagömbbé összedolgozzuk. Ha túlságosan ragad, adjunk még hozzá kevés lisztet. Enyhén meglisztezett deszkán óvatosan, legfeljebb 20 másodperc alatt kinyújtjuk, majd frissen tartó fóliával lefedve legalább 20 percre a hűtőbe tesszük. 3. A tészta kétharmadából lisztezett deszkán egy 28 cm átmérőjű kört nyújtunk. A formát kibéleljük a tésztával, a peremnél enyhén lenyomkodjuk, majd a nyújtófával is átmegyünk rajta, hogy a felesleges tésztát eltávolítsuk. A gyümölcsös tölteléket alaposan lecsepegtetjük, majd elrendezzük a tésztán. 4. A maradék tésztából 24 cm átmérőjű kört formázunk, a közepébe 9 cm átmérőjű, kör alakú lyukat szaggatunk, majd a lyukas tésztalappal befedjük a tortát.